Mielőtt hozzá kezdenék főzni figyelmeztetni szoktam magam, csak nyugi, szépen megfontoltan, lassan készíts elő mindent - Mondja a megfontolt énem az öregnek, a feledékenynek, és hallgatok rá, teszem amit tanácsol. A gulyásleves csipetkével kész. A palacsinta tészta kész már egy órája, lehet sütni. Már megsütöttem vagy tízet, hogy ne kelljen ott állni. Szokásom számolni 20-ig, akkor fordítom, itt már csak 15 ig, közben végzem a dolgom. Teritek, ha 20 fordítok, jöhet a következő, már megterítettem. Belemertem a tésztát, szépen elfolyattam és ekkor a sütő ráesik a tésztás edényre, szépen lapjára az anyag már megdermedt benne, a nyele a kezemben.

 Ledermedtem, kerestem egy csúnya szót, de míg a nyelvem akadozott a konyha ablak nyitva volt, így behallatszott egy vadgalamb turbékolása és elfelejtettem kimondani az esetleg Istent sértő durva szót. Inkább a komputerem kidobta a turbékolással kapcsolatos dalt. Elkezdtem dúdolni, akkor már arra voltam kíváncsi, vajon tudom e még azt a gyönyörű dalt?Amit legalább 50 éve nem hallottam. Azt, hogy:

                     Minek turbékoltok búgó vadgalambok,

                     Szerelemre engem minek tanítgattok,

                     Van az én szívemben bú, szerelembánat

                     Több mint a nagy erdő összes galambjának.

 És gyönyörűnek éreztem és boldog voltam, hogy ennyi sok- sok évig a raktárosom megőrizte és vissza tudta nekem adni épségben, csak a megfelelő végszóra várt.

 Azután arra gondoltam, hogy azt az Istent akartam én megsérteni. aki ilyen embereket ad nekünk, akik így tudják érzelmeiket kifejezni. És ilyen agyat ami 70-80 évig tárolni képes ezeket a szép gondolatokat. (A dal szerzője László Imre)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.