Vadvirágok 2014.07.14. 14:12

A kis cseléd

   Mikor elvégeztem a hat elemit, a nővérem azt mondta, legyek náluk, és amibe tudok, majd segítek neki. Így lett, kisebb dolgokat meg is főztem, a nővérem elmagyarázta hogyan kell, és én próbálkoztam. Anyukámat sokat láttam főzni, és sok mindenre emlékeztem, hogy ő hogyan…

   A bátyám is mesélte egyszer, az egyik osztálytársának lómészárszékük volt és minden reggel elemelt egy szál lókolbászt. Paraszt fiú volt, csizmában járt, a kolbászt a csizma szárába dugva vitte az iskolába és tördelte szét az osztálytársai között. Ekkor a bátyám…

   Helyettem befizetni, ha színházba mentünk az iskolával a János Vitéz előadására. Minci otthon bögréből az én részemet is kivette, ott tartották az aprópénzt. Most, hogy visszagondolok, mikor Szegeden a piacon árultam, hazaérve az aprópénzt én is bögrébe tettem. És akkor…

   A híd, amin átjártunk Újszegedre, akkor még a korlát mellett, kétoldalt, a gyalogjárda vastag fa deszkával volt lerakva, egy-egy deszka között rés volt hagyva, le lehetett látni a vízre. Ha az iskolából kirándulni mentünk, a tanító néni figyelmeztetett, hogy ne nézzünk…

   A szegedi vitézi rendet egy nagyon jóindulatú fiatal százados vezette. De nem ismerte a mosás fortélyait, hogy szappan és fa kell hozzá, és a nagy abroszokhoz erő kell. Hozni, vinni, ha nem lett volna mángorló, akkor vasalni kellett volna.    Ezért azután anyukám megmondta,…

  Imádtam Deszken lakni. Sajnos csak egy évig tartott. Anyukám nem kapta meg az engedélyt a trafikra. Ősszel visszaköltöztünk Szegedre.   Sok nyomott hagytak bennem azok a történetek, az akkori kornak az emberek egymás iránti szeretete, segítőkészsége. Ahogy felismerték,…

süti beállítások módosítása